A 40 éves Országos Széchenyi Kör alapításának évfordulója alkalmából ültetett emlékfa ünnepélyes felavatása: Nagycenk, 2015. október 27.
Pontosan 1975. október 27-én a Széchenyi nevét viselő szocialista brigádok tagja i találkoztak Nagycenken, a Széchenyi István Emlékmúzeumban. Környei Attila felhívására jelentkezve egy izgalmas vetélkedőn vettek részt, majd az ezt követő beszélgetés során alakult ki az elképzelés, hogy létrehozzák a múzeum baráti körét. Akkor és ott tették le az alapját a jelenleg is működő Országos Széchenyi Körnek.
A kastély dísztermében, a Himnusz eléneklése után Aczél Eszter múzeumigazgató köszöntötte a megjelenteket, majd Péchy Mária az Országos Széchenyi Kör elnöke köszöntötte a tagokat, a vendégeket, Rubovszky Andrást a Széchenyi Társaság titkárát, Buday Miklóst a Széchenyi Alapítvány elnökét, Bittmann Károlyt, a Zirci Országzászló Alapítvány titkárát, Csorba János Nagycenk polgármesterét és Bugledich Attila alpolgármestert.
A köszöntők elhangzása után Siska Tamás – aki az alapítók között volt – tartott az elmúlt negyven év eseményeiről egy tartalmas előadást, emlékezve azokra is, akik már nincsenek közöttünk.
Az emlékfa ültetést Egervölgyi Dezső kezdeményezte, majd az avatóbeszédét az alábbi szavakkal kezdte:
Ültessünk emlékfát!
Az avató beszéd:
Tisztelt Aczél Eszter igazgatónő, tisztelt Péchy Mária elnök asszony, tisztelt barátaim, kedves vendégek.
2015. 09.14-én „Felhívás” jelent meg az Országos Széchenyi Kör honlapján, melyre felszólító módban a következő választ írtam:
Ültessünk fát!
Tartozunk Környei Attila emlékének annyival, hogy emlékfát ültet tiszteletére az Országos Széchenyi Kör.
Tartozunk mindazok emlékének, akik már nincsenek közöttünk, de részesei voltak Széchenyi szellemiségének megőrzésében a kezdetektől.
Tartozunk magunknak, mert átvettük a zászlót és ma is él az 1975. október 27.-én indított Széchenyi mozgalom.
Legkevesebb, hogy ünnepélyes keretek között megjelöljük azt a helyet, ahol létrejött egy közösség, hogy ébren tartson egy „szellemet”, Széchenyi szellemét.
Emlékezni nemzeti lelkiismeret.
Emlékezzünk e fával, hogy majd ránk is emlékezzenek.
A felhívás, de a válasz sem a Soproni Erdészeti Egyetem
hallgatóinak, nem is azoknak, akik eltüntették az általunk elültetett Széchenyi emlékfát, hanem a Széchenyi Körös barátaimnak szólt.
Egy felkiáltás, mely figyelmeztetés is egyben.
Péchy Mária elnök asszony szerint, enyhén erőszakosan léptem fel, és
nem igazán hagytam békében, a faültetés témájában. Erőszakos? talán, picit,
bolhányit. De nékem nem így tűnt.
Igaz sokszor írtam levelet, sokszor felhívtam telefonon, hogy érdeklődjek, de soha nem vettem észre, hogy nem fogadta szívesen keresésemet.
Jónak tartotta az ötletet és támogatólag mellé állt a faültetés gondolatának. De nem csak támogatólag és nem csak mellé állt.
Egy briliáns ötlet is csak akkor ér valamit, ha van, aki kivitelezi, különben csak egy jó gondolat mely elveszik a többi jó között, elszáll, mint a buborék.
De ez a gondolat nem veszett el, ez a gondolat Mária jóvoltából testet öltött.
E fával emléket állítunk Széchenyinek és magunknak is.
Nem holt kőből, rideg ércből, hanem élő anyagból, mely magában hordozza az életet, a jövőt, magába fogadja és összeköti szellemünket Széchenyi szellemével.
És ezzel a cselekedettel nem teszünk mást, mint amit eddig is tettünk: ébren tartjuk és ápoljuk Széchenyi szellemiségét szeretetből, elkötelezettségből és általa szorosabb lesz a kapcsolatunk Nagycenkkel és a Széchenyi Emlékmúzeummal.
Hölgyeim és Uraim!
40 éves a Széchenyi Kör. A negyven év köt össze bennünket.
Megöregedtünk, de valami elevenen tartja szellemünket, mozgásra késztet bennünket, és ez nem más, mint ügyszeretet.
Környei Attila által létrehozott szocialista brigádmozgalom és a belőle kinőtt Országos Széchenyi Kör, felbecsülhetetlen munkát végzett a Széchenyi ismeretterjesztés terén. Tevékenységünk kiterjedt az ország egész területére és ebben rejlett a gondolat eredetisége. Büszke vagyok rá, hogy részese lehettem e közösségnek.
Aki fát ültet, unokáira gondol és bízik a jövőben.
E tevékenységünkben, ha akaratlanul is benne rejlik a távolba tekintés.
Szeretném, ha több év múlva, az unokáim osztálykiránduláson felfedeznék a fát, és büszkén mondanák: az én nagyapám is tagja volt az Országos Széchenyi Körnek.
És talán a váratlan találkozás felébreszti bennük a kíváncsi vágyat, hogy utána nézzenek és találkozzanak a „hely szellemével” mely öregapjukat magához láncolta több mint 40 éven át.
És talán leemelnek a polcról egy Széchenyi képeskönyvet, aztán majd a Hitelt.
Higgyünk a bennük szunnyadó magyarságtudatukban, mely idővel szárba szökken, mert ők a jövő, ők jelentik a jövő Magyarországát.
És ha valóban így történik, akkor nem volt hiábavaló tevékenységünk, nem hiába ültettük el a fát.
Az ünnep a nemzet emlékezete, az ünnepek pedig az emlékezet karbantartói.
Most elmegyünk,
de lelkünk egy darabja itt marad,
melyet a fa magába fogad,
s így a kapcsolat örök marad.
Zirc – Nagycenk, 2015. október 27.
Egervölgyi Dezső
