Áttörni a parancsolt hallgatás falát
A kommunista diktatúrák áldozataira emlékeztek Zircen
– Nézzenek egymásra, mert elszántsággal és elégtétellel tölthet el minket az a tény, hogy itt vagyunk, együtt vagyunk, és ezt szabadon megtehetjük több mint fél évszázados elnyomatás, hallgatási parancs és zsarolás után. Diadalmas nap ez, hiszen nyíltan emlékezhetünk.
Menczer Erzsébet, a Szovjetunióban volt magyar Politikai Rabok és Kényszermunkások szervezetének elnöke mondta ezeket a gondolatokat Zircen, a Városházán, a kommunista diktatúrák áldozataira emlékező ünnepségen, egy nappal a február 25-ei emléknap előtt.
Itthon a szöges szuronyok árnyékában az ávós terrorbrigád, ha kinézte magának a szüleink lakását, megjelent éjfélkor vagy hajnalban, csengőfrászt hozott, és kis csomagokkal teherautó-platón elvitte mindazokat a magyarokat, akikről azt gondolta, hogy útjában lennének az új rendszer építésének. Recsk és Kistarcsa szögesdrótjai mögé, ítélet nélkül, a táborparancsnok által tetszőlegesen meghosszabbítható fogsággal, kényszermunkára hurcolták el őket.
Sztálin halála után Nagy Imre kormánya hazaengedte a még élő rabokat, csupán azt közölték velük, hogy sem ítélet nélküli fogságukról, sem lágeréletükről nem beszélhetnek senkivel. Ha mégis megteszik, családjuk, hozzátartozóik, gyermekeik látják ennek kárát. „Ennek a rájuk parancsolt hallgatásnak a falát törtük át azzal, hogy a megemlékezés immár állami szintre emelkedett. A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja lehetőséget teremt arra, hogy felidézzük és emlékeztessünk mindenkit, mire is képes a kommunista hatalom” – mondta az ünnepség szónoka, akinek a családja is érintett volt, mindkét szülője megjárta a Gulagot.
Menczer Erzésbet további példákkal érzékeltette, hogy a későbbi évtizedekben mire volt képes akommunista hatalom: az ötvenes években vert és gyilkolt, a hatvanas években már csak börtönbe zárt, a hetvenes években kiegyezést ajánlott, de azért még gumibotozott, hogy aztán a nyolcvanas évek végére morális és gazdasági szempontból is elzálogosítsa a jövőt. „1990 után azt hittük, hogy ilyen súlyos bűnök után az MSZMP örökösei sohasem térhetnek vissza a hatalomba. De mint oly sokszor a történelem során, csalódnunk kellett. Húsz évvel az ezerkilencszázkilencvenes fordulat után ismét a startvonalon találtuk magunkat. Az egykori KISZ KB titkárából miniszterelnök lett, és azt láttuk, hogy az ország totális eladósodottsága 2010-ben újra előállt. Mindezt az is tetézte, hogy újra felbukkantak a régi kommunista reflexek, hogy ha hazugságon érik a nagy vezetőt, ha kitör a botrány, akkor lövetni kell”.
Akikre ma szeretettel, tisztelettel, főhajtással gondolunk, akiknek köszönhetjük, hogy áldozatukkal, túlélésükkel, hűségükkel a hazához példát adtak, s akik közül néhányan most is közöttünk vannak, legyenek áldottak, mert nekik köszönhetjük, hogy ez az embertelenség nem darált le bennünket. Azért pedig, hogy mindez ne ismétlődhessen meg a történelemben, nekünk is minden nap, mindent meg kell tennünk – zárta gondolatait a szónok.
Az ünnepség koszorúzással vette kezdetét a Hősök emlékművénél, melyen 2013-ban állítottak emléktáblát a kommunista diktatúrában Gulagra elhurcoltak, Hortobágyra kitelepítettek, haláltáborokba internáltak tiszteletére. Majd a Városházán folytatódott a megemlékezés, ahol Egervölgyi Dezső, a Zirci Országzászló Alapítvány kulturális felelőse köszöntötte az egybegyűlteket. Felidézte a koholt vádak alapján Gulagra internált, s ott tíz évet eltöltött Olofsson Placid bencés szerzetes közel tíz évvel ezelőtti Városházán megtartott előadását.
A történelmi egyházak képviselői, Imrefi Mór plébános, Vecsey Katalin református lelkész és Szakos Csaba evangélikus lelkész imát mondott az áldozatokért – közös fohász is átjárta a termet –, Wittmann György szavalatával tette bensőségesebbé az ünnepséget. A Himnusz és a Szózat eléneklése zárta keretbe az emlékezést Géring Klára, a Zirci Reguly Antal Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola énektanára és két diáklány közreműködésével.