Százhúsz millió halálos áldozat

A kommunista diktatúrák áldozataira emlékeztek Zircen.

Az emlékező ünnepségre a Ciszterci Apátság Gobelin-termében került sor, a szervező Zirci Országzászló Alapítvány részéről dr. Kőváry György köszöntötte a megjelenteket.
A kommunizmus áldozataira Szabó Sándor András lovag, a Magyarok Nagyasszonya Világ Győzelmes Királynője Szent Korona Lovagrend tagja emlékezett. Mint azt elmondta, a Magyar Országgyűlés 2000. június 13-án elfogadott határozata rendelte el a Kommunizmus Áldozatai Emléknapjának megtartását, melynek értelmében a középfokú oktatási intézményekben minden év február 25-én emlékeznek meg a kommunista diktatúrák áldozatairól. 1947-ben ezen a napon Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát a kommunistákkal szemben történő kiállása miatt a szovjet hatóságok jogellenesen letartóztatták, és a Szovjetunióba szállították, ahol húsz évre ítélték el.
Hozzátette: a politikus letartóztatása az első lépés volt azon az úton, melynek során a kommunista párt, kiiktatva az ellenszegülőket, haladt a totális egypárti diktatúra kiépítése felé. Ez a szomorú történet a kommunizmus közel ötvenéves uralmát jellemezve a demokrácia és a szabadságjogok semmibevételének jelképévé vált.

Szabó Sándor András emlékezőbeszéde, mellette dr. Kőváry György

Becslésekre és levéltári kutatásokra hivatkozva elmondta, körülbelül 120 millió halálos áldozata volt a kommunizmusnak az egész világon. Ebbe nem tartoznak bele a rendszer azon áldozatai, akiket börtönbe zártak, vallattak, kínoztak, megbélyegeztek, akiket csoport vagy vallási hovatartozás miatt üldöztek, vagyonuktól megszabadítottak, kitelepítettek. Nincsenek benne azok a magyar nők, édesanyák sem, akiket a „hős” szovjet „felszabadító” katonák megbecstelenítettek, és akiknek megmentése érdekében Mindszenty József bíboros-hercegprímás a nyugathoz fordult gyógyszerért, hogy vérbajukból kigyógyulhassanak. Megbecsülhetetlenül magas azoknak az embereknek a száma, akiket a szabad cselekvés és választás lehetőségétől megfosztottak, testileg és lelkileg megnyomorítottak. A kommunisták saját érdekükben a legaljasabb hazugságoktól sem riadtak vissza, elég csak a koncepciós perekre gondolni.

Szabó Sándor András végül arra hívta fel a figyelmet, hogy soha nem kell félnünk az igazságot megvallani, mert hallgatással csak a gonoszok érdekeit szolgáljuk. „Legyünk bátrak, már csak azért is, mert Isten nem hagyja a gyávákon keresztül megvalósulni fenséges tervét!”
Az áldozatok emlékére áldást mondtak a történelmi egyházak képviselői, Vecsey Katalin református lelkész, Huszár G. Lőrinc plébános atya és Szakos Csaba evangélikus lelkész. A Zirci Református Egyházközség vezetője megemlékezett a tavaly novemberben, életének 92. évében elhunyt Gulácsy Lajosról, a kárpátaljai református egyház nyugalmazott püspökéről, akit a református egyházban végzett tevékenysége miatt a szovjet hatóságok 1949-ben letartóztattak, és tíz évre elítéltek. Hét év kazahsztáni raboskodás után 1956-ban szabadult, és tért vissza Kárpátaljára, de a szovjet hatóságok csak 1979-től engedélyezték számára a lelkészi szolgálat végzését.

Az emlékezők csendben imádkoztak az áldozatokért, végül együtt elénekelték a Szózatot.

Kelemen Gábor

A településen található műemlékek megmentését szolgáló alapítvány tagjaként a magyar keresztény kulturális örökség védelme érdekében végzett munkája elismeréseként a Köztársaság Elnöke Magyar Ezüst Érdemkereszttel tüntette ki Bittmann Károlyt, a Zirci Országzászló Alapítvány titkárát.

A kitüntetés átadására két nappal az államalapítás ünnepe előtt került sor a Pesti Vigadó dísztermében. Az élmények még frissek, azt mondja, felemelő érzés volt részt venni az ünnepségen, a közel kétszáz kitüntetett egyike lenni, majd azokról kezd beszélni elsőként, akiknek köszönheti mindezt.

Először is a Jóistenről, aki erre az útra irányította. Aztán a szülőkről, akiktől a lelki töltést, erőt, szorgalmat kapta. És nem utolsósorban a családról – feleségéről, gyermekeiről, unokáiról –, akik mindvégig mellette voltak, amikor lerakta azt a sok építőkövet a szeretett bakonyi kisváros földjére.

Pedig nem is zirci születésű, egy ötgyermekes család középső fiújaként Bakonyoszlopon látta meg a napvilágot 1949. október 22-én. Igen, éppen betöltötte hetedik életévét az ’56-os forradalom idején. Emlékszik, a kerítés tetejéről nézték, ahogy meneteltek az orosz katonák a házuk előtt. A kis katolikus falu templomának nagy oltárát a mai napig édesanyja hímzett terítője díszíti. Bittmann Károly 1974-ben került Zircre. Házasságából három gyermek született, mindhárman itt élnek helyben családjukkal.

Mindig is az építőiparban dolgozott, és mesterségét a 2003-ban megalakult Zirci Országzászló Alapítványban is tudja kamatoztatni. Az Országzászló-emlékmű megmentéséért hívták életre a civil szervezetet, és azóta nagyon sok mindent tettek a helyére, melybe az idő vasfoga belemarkolt vagy a történelem szele belekapott: felújították az útszéli kereszteket, restaurálták Szent Imre szobrát, új ruhába öltöztettek régi kutakat, és gondozzák is az „örökbe fogadott” műemlékek környezetét.

Közel áll a szívéhez minden felújított műalkotás, de amikor arról kérdezem, hogy mire a legbüszkébb eddigi munkásságából, a hittanoktatás beindítását említi a zirci óvodában. Keresztény-katolikus szellemiségéből fakadóan ezt tartja a legfontosabb értéknek, amit sikerült megteremteni.

Nem először ismerték el egyébként a munkásságát, 2009-ben Zirc város felterjesztésére a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése „A Közművelődésért” díjat adományozta számára. Az átadó-ünnepség örökre emlékezetes marad, hiszen a sors úgy hozta, hogy éppen a hatvanadik születésnapján vehette át a kitüntetést a Megyeházán, ráadásul ekkor kezdődtek meg a nyugdíjas évei.

A titkár úr azonban nem nyugszik, mindig valami új dolgon töri a fejét, alapítványi társaival együtt nyitott szemmel jár, mi az, amire szükség van a városban, hogy teljes legyen a történelmi emlékezet, van-e még valami, ami felújításra szorul. Most tették éppen rendbe Békefi Remig apát emlékhelyét az Arborétumban, és a Kistemplom belső felújításánál sem hiányozhatnak a dolgos civil kezek.

Az ünnepségek, megemlékezések módját mindig megadják, ezeken az alkalmakon mintha megállna kicsit a rohanó idő, az emberek elbeszélgetnek egymással egy kis frissítő mellett, feltöltődnek a hétköznapokra, az alapítvány pedig már nézi a naptárát, melyik lesz a következő nap, amikor ünnepelni vagy éppen emlékezni kell. Fellapozzuk a piros, fehér, zöld színekkel borított emlékkkönyvet, melynek lapjairól ezernyi meghitt pillanat köszön vissza az elmúlt tizenhárom évből.

Bittmann Károly azt vallja, hogy amíg egészségünk engedi, tennünk kell a családunkért és a közösségért, ahol élünk. Ha mindenki egy kicsit hozzátesz a közvetlen környezetéhez, akkor szebb lesz a városunk és a jövőnk is. A Zirci Országzászló Alapítványban véghezvitt munkássága ékes példája mindennek. Náluk a tett az első, és azt követően jöhetnek csak a szavak.

A magas rangú kitüntetést Lázár János, a miniszterelnökséget vezető miniszter adta át, az Ezüstkeresztet pedig Ottó Péter polgármester tűzte fel Bittmann Károlynak az államalapítás zirci ünnepségén, az Országzászló-emlékmű előtt. Az elsőként megmentett történelmi emlékmű előtt…

Nemzeti művelődésünk szilárd alapja

A paraszti életformának állított emléket a Zirci Országzászló Alapítvány

Olyan volt egy kicsit az egész, mintha visszamentünk volna a régi falusi világba. Amíg a közösség énekelt a templomban, kintről lovak patája hallatszott. „Az Úr kiragadott engem minden rettegésből” – járta át a falakat újra és újra a plébános atya által tolmácsolt gondolat.

A Kistemplomból a kertbe vonultak az ünneplők, ahol a paraszti emlékművet állító Zirci Országzászló Alapítvány részéről Egervölgyi Dezső köszöntötte az egybegyűlteket. Ének- és harmonikaszó töltötte be a teret, majd egyszer csak lehullott a lepel két emberi alakzatról. Városunk vezetője és a gyerekek virágokat helyeztek a kezében búzakalászt tartó férfi és a kenyeret keblén melengető asszony mellé.

A parasztházaspár nyugalmat sugárzó arccal nézte az embereket, miközben S. dr. Lackovits Emőke néprajzkutató életre keltette a történelmet azon a helyen, ahonnan településünk első emlékei származnak. Jeles alkalomnak nevezte ezt a napot, hiszen „nem mondható gyakori jelenségnek, hogy emléket állítanak azoknak a gazdáknak, akik egykor itt éltek, és munkájukkal termővé tették a határt, biztosítva a mindennapi kenyeret”. Az emlékműről úgy szólt: a gazdálkodó, a földhöz ragaszkodó réteget jeleníti meg a kettős szobor. Az életet, a mindennapi kenyérhez szükséges gabonát elvető és learató férfit, valamint Istentől rendelt társát, feleségét, a gabonából kenyeret sütő asszonyt.

– Rácsodálkozhatunk a népi tudás rendkívül sokoldalúságára, közösséget gyönyörködtető művészetére. A férfiak mindezzel a tudásukkal állat-, növény-, talajtani, időjárási, a természeti környezetre vonatkozó ismeretek birtokosai voltak, földet műveltek, állatot tartottak, szerszámot készítettek, házat építettek, szükség esetén embert, állatot gyógyítottak. Az asszonyok fontak, szőttek, varrtak, mostak, vasaltak, sütöttek, főztek, tisztán tartották a házat, ellátva a ház körüli teendőket, kertészkedtek és gyermekeket neveltek. Művészi faragással, hímzéssel, szövéssel megalkotott tárgyakat hoztak létre a paraszti közösségekben. Meséltek, daloltak, táncoltak, játszottak – sorolta a példákat fentiek alátámasztására a néprajztudomány kutatója. Hozzátette: ez a rendkívüli tudás jelenti máig nemzeti művelődésünk szilárd alapját, ennek a tudásnak, a kereszténységnek, valamint az anyanyelven őrzött kultúra megtartásának, majd továbbadásának köszönhető, hogy megmaradt az ország. Zirc lakóiról pedig úgy szólt: többségében német anyanyelvűek voltak, de jó magyarok is, mert „példájuk ékesen bizonyítja, hogy a magyarság nem a test, nem a vér, hanem a lélek kérdése”.

S. dr. Lackovits Emőke beszélt a parasztság huszadik századi meghurcoltatásáról is. A kitelepítéstől a bíró bátor kiállásának köszönhetően a zirciek megmenekültek, de a környező települések az elszenvedői voltak. Az államosítások idején sok kuláklistára tett gazda a városba menekült kilátástalan helyzete miatt. Nagy Imre hatalomra kerülése enyhülést hozott, de a szabadságharc bukását követően ismét a gazdákat vették sorra, minden vagyonuktól megfosztva kényszerítették őket a közös gazdálkodásra. A helytörténeti vonatkozásokra is kitért: „ez volt az az időszak, amikor Zircen is elvetették a gabonát, de már aratásra nem volt az övék. A munkát egy emberként tagadták meg bátor kiállással a zirci gazdák, amivel még a hatalom sem tudott mit kezdeni.”

– Ez a politika a már elindult polgárosodást helyrehozhatatlanul visszavetette. A rendszerváltozással sok minden megváltozott, de a régi életforma visszavonhatatlanul eltűnt. Ennek a hagyományos életmódot folytató gazdatársadalomnak, a sok megpróbáltatást túlélő és abból talpra állni képes elődöknek is emléket állított a Zirci Országzászló Alapítvány – mondta az ünnepség szónoka.

Ezt követően hosszasan méltatta az alapítványt, amelynek „valamennyi tagja ékesen bizonyítja, hogy a közösségért való önzetlen, áldozatos tevékenység ma sem veszett még ki az emberekből.” Az alapítványi vezetők munkásságának elismeréséül Sütő András szavait kölcsönözte: „A történelem bármennyire is a tömegek műve, egy-egy kiemelkedő személy karján sétál be az emlékezet házába.”

A gazdasági év kezdete volt ez valaha, hiszen Szent György napján hajtották ki először az állatokat a legelőre. Gyülekeztek felettünk a felhők, de a földnek szükséges eső még váratott magára, és a borús idő ellenére a Nap is többször rámosolygott a bakonyi juharfából készült szoborpárra.

Az emlékművet Máj János elnök és Bittmann Károly titkár, az alapítvány vezetői adták át Ottó Péter polgármesternek, aki megköszönte, hogy újabb alkotással gazdagították a várost, és arra kérte őket, hogy az elmúlt tizenhárom év „jó szokását” és aktivitását őrizzék meg a jövőben is, hogy „nagyon sok felemelő pillanatnak lehessünk még így együtt, közösen tanúi”.

Végül az alkotást készítő Dávid Mózes erdélyi fafaragó szólt néhány gondolat erejéig az ünneplőkhöz, elérzékenyülve, hiszen ő maga is paraszti családból származik, szülei gazdálkodó emberek voltak. Köszönetet mondott mindazoknak, akik segítették őt a szobrok megalkotásában. Mint elmondta, igyekezett a sváb és a székely parasztemberek formáját közvetíteni, és reméli, hogy mindez sikerült is.

A letűnt paraszti életformának emléket állító alkotást megáldották a történelmi egyházak képviselői, Huszár G. Lőrinc plébános atya, Vecsey Katalin református lelkész és Szakos Csaba evangélikus lelkész. Az ünnepségen közreműködött szavalatával Wittmann György, dalcsokrával a Bakonyoszlopi Énekkar Baumgartner Etelka vezetésével, Ivanovics Imre zenei kíséretével.

Az ünnepséget követően Tenk Mihály sváb népi hangszeren, gombos harmonikán játszott a közönségnek, akik közül többen dalra is fakadtak.

Kelemen Gábor
www.zirc.hu