Nemzeti művelődésünk szilárd alapja

A paraszti életformának állított emléket a Zirci Országzászló Alapítvány

Olyan volt egy kicsit az egész, mintha visszamentünk volna a régi falusi világba. Amíg a közösség énekelt a templomban, kintről lovak patája hallatszott. „Az Úr kiragadott engem minden rettegésből” – járta át a falakat újra és újra a plébános atya által tolmácsolt gondolat.

A Kistemplomból a kertbe vonultak az ünneplők, ahol a paraszti emlékművet állító Zirci Országzászló Alapítvány részéről Egervölgyi Dezső köszöntötte az egybegyűlteket. Ének- és harmonikaszó töltötte be a teret, majd egyszer csak lehullott a lepel két emberi alakzatról. Városunk vezetője és a gyerekek virágokat helyeztek a kezében búzakalászt tartó férfi és a kenyeret keblén melengető asszony mellé.

A parasztházaspár nyugalmat sugárzó arccal nézte az embereket, miközben S. dr. Lackovits Emőke néprajzkutató életre keltette a történelmet azon a helyen, ahonnan településünk első emlékei származnak. Jeles alkalomnak nevezte ezt a napot, hiszen „nem mondható gyakori jelenségnek, hogy emléket állítanak azoknak a gazdáknak, akik egykor itt éltek, és munkájukkal termővé tették a határt, biztosítva a mindennapi kenyeret”. Az emlékműről úgy szólt: a gazdálkodó, a földhöz ragaszkodó réteget jeleníti meg a kettős szobor. Az életet, a mindennapi kenyérhez szükséges gabonát elvető és learató férfit, valamint Istentől rendelt társát, feleségét, a gabonából kenyeret sütő asszonyt.

– Rácsodálkozhatunk a népi tudás rendkívül sokoldalúságára, közösséget gyönyörködtető művészetére. A férfiak mindezzel a tudásukkal állat-, növény-, talajtani, időjárási, a természeti környezetre vonatkozó ismeretek birtokosai voltak, földet műveltek, állatot tartottak, szerszámot készítettek, házat építettek, szükség esetén embert, állatot gyógyítottak. Az asszonyok fontak, szőttek, varrtak, mostak, vasaltak, sütöttek, főztek, tisztán tartották a házat, ellátva a ház körüli teendőket, kertészkedtek és gyermekeket neveltek. Művészi faragással, hímzéssel, szövéssel megalkotott tárgyakat hoztak létre a paraszti közösségekben. Meséltek, daloltak, táncoltak, játszottak – sorolta a példákat fentiek alátámasztására a néprajztudomány kutatója. Hozzátette: ez a rendkívüli tudás jelenti máig nemzeti művelődésünk szilárd alapját, ennek a tudásnak, a kereszténységnek, valamint az anyanyelven őrzött kultúra megtartásának, majd továbbadásának köszönhető, hogy megmaradt az ország. Zirc lakóiról pedig úgy szólt: többségében német anyanyelvűek voltak, de jó magyarok is, mert „példájuk ékesen bizonyítja, hogy a magyarság nem a test, nem a vér, hanem a lélek kérdése”.

S. dr. Lackovits Emőke beszélt a parasztság huszadik századi meghurcoltatásáról is. A kitelepítéstől a bíró bátor kiállásának köszönhetően a zirciek megmenekültek, de a környező települések az elszenvedői voltak. Az államosítások idején sok kuláklistára tett gazda a városba menekült kilátástalan helyzete miatt. Nagy Imre hatalomra kerülése enyhülést hozott, de a szabadságharc bukását követően ismét a gazdákat vették sorra, minden vagyonuktól megfosztva kényszerítették őket a közös gazdálkodásra. A helytörténeti vonatkozásokra is kitért: „ez volt az az időszak, amikor Zircen is elvetették a gabonát, de már aratásra nem volt az övék. A munkát egy emberként tagadták meg bátor kiállással a zirci gazdák, amivel még a hatalom sem tudott mit kezdeni.”

– Ez a politika a már elindult polgárosodást helyrehozhatatlanul visszavetette. A rendszerváltozással sok minden megváltozott, de a régi életforma visszavonhatatlanul eltűnt. Ennek a hagyományos életmódot folytató gazdatársadalomnak, a sok megpróbáltatást túlélő és abból talpra állni képes elődöknek is emléket állított a Zirci Országzászló Alapítvány – mondta az ünnepség szónoka.

Ezt követően hosszasan méltatta az alapítványt, amelynek „valamennyi tagja ékesen bizonyítja, hogy a közösségért való önzetlen, áldozatos tevékenység ma sem veszett még ki az emberekből.” Az alapítványi vezetők munkásságának elismeréséül Sütő András szavait kölcsönözte: „A történelem bármennyire is a tömegek műve, egy-egy kiemelkedő személy karján sétál be az emlékezet házába.”

A gazdasági év kezdete volt ez valaha, hiszen Szent György napján hajtották ki először az állatokat a legelőre. Gyülekeztek felettünk a felhők, de a földnek szükséges eső még váratott magára, és a borús idő ellenére a Nap is többször rámosolygott a bakonyi juharfából készült szoborpárra.

Az emlékművet Máj János elnök és Bittmann Károly titkár, az alapítvány vezetői adták át Ottó Péter polgármesternek, aki megköszönte, hogy újabb alkotással gazdagították a várost, és arra kérte őket, hogy az elmúlt tizenhárom év „jó szokását” és aktivitását őrizzék meg a jövőben is, hogy „nagyon sok felemelő pillanatnak lehessünk még így együtt, közösen tanúi”.

Végül az alkotást készítő Dávid Mózes erdélyi fafaragó szólt néhány gondolat erejéig az ünneplőkhöz, elérzékenyülve, hiszen ő maga is paraszti családból származik, szülei gazdálkodó emberek voltak. Köszönetet mondott mindazoknak, akik segítették őt a szobrok megalkotásában. Mint elmondta, igyekezett a sváb és a székely parasztemberek formáját közvetíteni, és reméli, hogy mindez sikerült is.

A letűnt paraszti életformának emléket állító alkotást megáldották a történelmi egyházak képviselői, Huszár G. Lőrinc plébános atya, Vecsey Katalin református lelkész és Szakos Csaba evangélikus lelkész. Az ünnepségen közreműködött szavalatával Wittmann György, dalcsokrával a Bakonyoszlopi Énekkar Baumgartner Etelka vezetésével, Ivanovics Imre zenei kíséretével.

Az ünnepséget követően Tenk Mihály sváb népi hangszeren, gombos harmonikán játszott a közönségnek, akik közül többen dalra is fakadtak.

Kelemen Gábor
www.zirc.hu

A Zirci Országzászló Alapítvány és a Bencés Diákszövetség Veszprém Megyei Egyesülete közös
szervezésében december 10-én Dr. Bartalis Imre állatorvos, nyugalmazott főtanácsos tartott előadást az Apátság Gobelin-termében.

Az előadás címe – Paraszti huncutságok – derűs, vidám estét ígért. Az anekdoták, a humor mögött azonban hamar felfedezte a nagyszámú hallgatóság a saját földjén egyedül, családja segítségével gazdálkodó falusi ember mindennapos erőfeszítéseit, gondjait, a hozzá nem értő hatalmasságok parancsa elleni furfangos védekezését. Az évnek mind a tizenkét hónapjában nehéz munkát igénylő gazdaság csak az ősöktől örökölt szakértelemmel, szorgalommal, a falu összefogásával volt eredményes. Egyszerre kiszolgáltatottnak lenni a természet szeszélyeinek, és a parancsoláshoz szokott hatalmaknak, ezt csak kellő humorral, csalafintasággal, góbésággal lehetett túlélni. Imre bácsi székely lófő ősökkel rendelkező sokgyermekes családban felnőve már kiskorától fogva természetesnek vette a földdel szorosan összefonódó életformát, nem is működhetett volna másképp egy ilyen gazdaság, csak ha a legkisebb gyermek is hasznos szerepet kapott benne. Az állatorvosi hivatás azt jelentette, hogy nem szakadt el a falusi élettől, a gyógyítás mellett az emberek ügyes-bajos gondjaival is törődött. Újságíróként, hagyományőrző, nemzeti összefogásra buzdító könyveivel közéleti szerepet is vállalt. Bámulatos memóriája mellett rendszeresen vezetett feljegyzései segítették, hogy több könyvében megírja pályafutásának érdekesebb – hol szomorú, hol vidám – epizódjait. Érdekes, tanulságos történeteit hallgatva hamar elszállt az este.

Az Országzászló Alapítvány legközelebbi terveinek egyike, hogy a régen „ a falu” néven emlegetett városrészben fából faragott szoborral őrizze meg az egykori zirci magángazdálkodók, virágzó parasztgazdaságok emlékét a Kistemplom mellett az egykori királyi udvarház közelében. Köszönjük, hogy Dr. Bartalis Imre is ezt a törekvést támogatta emlékezetes előadásával.

A 40 éves Országos Széchenyi Kör alapításának évfordulója alkalmából ültetett emlékfa ünnepélyes felavatása: Nagycenk, 2015. október 27.

Pontosan 1975. október 27-én a Széchenyi nevét viselő szocialista brigádok tagja i találkoztak Nagycenken, a Széchenyi István Emlékmúzeumban. Környei Attila felhívására jelentkezve egy izgalmas vetélkedőn vettek részt, majd az ezt követő beszélgetés során alakult ki az elképzelés, hogy létrehozzák a múzeum baráti körét. Akkor és ott tették le az alapját a jelenleg is működő Országos Széchenyi Körnek.

A kastély dísztermében, a Himnusz eléneklése után Aczél Eszter múzeumigazgató köszöntötte a megjelenteket, majd Péchy Mária az Országos Széchenyi Kör elnöke köszöntötte a tagokat, a vendégeket, Rubovszky Andrást a Széchenyi Társaság titkárát, Buday Miklóst a Széchenyi Alapítvány elnökét, Bittmann Károlyt, a Zirci Országzászló Alapítvány titkárát, Csorba János Nagycenk polgármesterét és Bugledich Attila alpolgármestert.
A köszöntők elhangzása után Siska Tamás – aki az alapítók között volt – tartott az elmúlt negyven év eseményeiről egy tartalmas előadást, emlékezve azokra is, akik már nincsenek közöttünk.
Az emlékfa ültetést Egervölgyi Dezső kezdeményezte, majd az avatóbeszédét az alábbi szavakkal kezdte:
Ültessünk emlékfát!

Az avató beszéd:

Tisztelt Aczél Eszter igazgatónő, tisztelt Péchy Mária elnök asszony, tisztelt barátaim, kedves vendégek.
2015. 09.14-én „Felhívás” jelent meg az Országos Széchenyi Kör honlapján, melyre felszólító módban a következő választ írtam:

Ültessünk fát!
Tartozunk Környei Attila emlékének annyival, hogy emlékfát ültet tiszteletére az Országos Széchenyi Kör.
Tartozunk mindazok emlékének, akik már nincsenek közöttünk, de részesei voltak Széchenyi szellemiségének megőrzésében a kezdetektől.
Tartozunk magunknak, mert átvettük a zászlót és ma is él az 1975. október 27.-én indított Széchenyi mozgalom.
Legkevesebb, hogy ünnepélyes keretek között megjelöljük azt a helyet, ahol létrejött egy közösség, hogy ébren tartson egy „szellemet”, Széchenyi szellemét.
Emlékezni nemzeti lelkiismeret.
Emlékezzünk e fával, hogy majd ránk is emlékezzenek.
A felhívás, de a válasz sem a Soproni Erdészeti Egyetem
hallgatóinak, nem is azoknak, akik eltüntették az általunk elültetett Széchenyi emlékfát, hanem a Széchenyi Körös barátaimnak szólt.
Egy felkiáltás, mely figyelmeztetés is egyben.
Péchy Mária elnök asszony szerint, enyhén erőszakosan léptem fel, és
nem igazán hagytam békében, a faültetés témájában. Erőszakos? talán, picit,
bolhányit. De nékem nem így tűnt.
Igaz sokszor írtam levelet, sokszor felhívtam telefonon, hogy érdeklődjek, de soha nem vettem észre, hogy nem fogadta szívesen keresésemet.
Jónak tartotta az ötletet és támogatólag mellé állt a faültetés gondolatának. De nem csak támogatólag és nem csak mellé állt.
Egy briliáns ötlet is csak akkor ér valamit, ha van, aki kivitelezi, különben csak egy jó gondolat mely elveszik a többi jó között, elszáll, mint a buborék.
De ez a gondolat nem veszett el, ez a gondolat Mária jóvoltából testet öltött.

E fával emléket állítunk Széchenyinek és magunknak is.

Nem holt kőből, rideg ércből, hanem élő anyagból, mely magában hordozza az életet, a jövőt, magába fogadja és összeköti szellemünket Széchenyi szellemével.
És ezzel a cselekedettel nem teszünk mást, mint amit eddig is tettünk: ébren tartjuk és ápoljuk Széchenyi szellemiségét szeretetből, elkötelezettségből és általa szorosabb lesz a kapcsolatunk Nagycenkkel és a Széchenyi Emlékmúzeummal.

Hölgyeim és Uraim!
40 éves a Széchenyi Kör. A negyven év köt össze bennünket.
Megöregedtünk, de valami elevenen tartja szellemünket, mozgásra késztet bennünket, és ez nem más, mint ügyszeretet.
Környei Attila által létrehozott szocialista brigádmozgalom és a belőle kinőtt Országos Széchenyi Kör, felbecsülhetetlen munkát végzett a Széchenyi ismeretterjesztés terén. Tevékenységünk kiterjedt az ország egész területére és ebben rejlett a gondolat eredetisége. Büszke vagyok rá, hogy részese lehettem e közösségnek.
Aki fát ültet, unokáira gondol és bízik a jövőben.
E tevékenységünkben, ha akaratlanul is benne rejlik a távolba tekintés.
Szeretném, ha több év múlva, az unokáim osztálykiránduláson felfedeznék a fát, és büszkén mondanák: az én nagyapám is tagja volt az Országos Széchenyi Körnek.
És talán a váratlan találkozás felébreszti bennük a kíváncsi vágyat, hogy utána nézzenek és találkozzanak a „hely szellemével” mely öregapjukat magához láncolta több mint 40 éven át.
És talán leemelnek a polcról egy Széchenyi képeskönyvet, aztán majd a Hitelt.
Higgyünk a bennük szunnyadó magyarságtudatukban, mely idővel szárba szökken, mert ők a jövő, ők jelentik a jövő Magyarországát.
És ha valóban így történik, akkor nem volt hiábavaló tevékenységünk, nem hiába ültettük el a fát.
Az ünnep a nemzet emlékezete, az ünnepek pedig az emlékezet karbantartói.

Most elmegyünk,
de lelkünk egy darabja itt marad,
melyet a fa magába fogad,
s így a kapcsolat örök marad.

Zirc – Nagycenk, 2015. október 27.

Egervölgyi Dezső

A haza apostola és tanítója

Születésének 157. és pappá szentelésének 110. évfordulója alkalmából fát ültetett az arborétumban Prohászka Ottokár székesfehérvári püspök emlékére a Zirci Országzászló Alapítvány, a Zirci Széchenyi Kör és a Zirci Katolikus Egyházközség.

Az egyházi vezetőről Mózessy Gergely, a Székesfehérvári Püspöki és Székeskáptalani Levéltár igazgatója emlékezett meg. Bevezetésként elmondta: mindig örömmel beszél Prohászka életútjáról és jelentőségéről, mert azt tapasztalta, hogy huszonöt évvel a rendszerváltozás után is keveset tudnak róla, bizonyos médiumok pedig megbélyegző jelzőket társítanak a neve mellé.

Prohászka Ottokár a felvidéki Nyitrán született, és itt lett később a piaristák neveltje. Tehetségére hamar felfigyeltek elöljárói, és Rómába küldték továbbtanulni. Pappá 1881. október 30-án szentelték. Huszonkét évig dolgozott az esztergomi kisszemináriumban, melynek kezdetben tanára, később professzora, majd az egész intézményt megújító lelki igazgatója lett. A papnevelést szinte forradalmasította, olyan papi generáció tagjai tartották mesterüknek, akik sikerrel birkóztak meg a huszadik század eleji magyar társadalmi katasztrófák lelkipásztori feladataival, tartást adva a népnek.

Prohászka Ottokár életútját, jelentőségét Mózessy Gergely (a képen jobbról) méltatta. Mellette Huszár G. Lőrinc ciszterci plébános és Egervölgyi Dezső, a Zirci Országzászló Alapítvány kulturális felelőse (Fotó: Boross László)

Szó esett a püspök írói, újságírói tevékenységéről is. Az 1910-es évekig a katolikus sajtóügy vezéralakja volt, prózáját pedig mesterinek nevezte a szónok. Cikkeiben kifejtette nézeteit, reformgondolatait a kor egyházi és társadalmi problémáiról, szociális kérdéseiről. A keresztény világra zúduló új eszméket nem sértődötten fogadta, hanem kész volt velük a párbeszédre. Mindemellett elismert teológus és filozófus is volt. Keresztényszocialista elveket vallott, aktív politikai fellépéseinek is a szociális tettrekészség volt a mozgatórugója. Legjelentősebb gyakorlati alkotása a Szociális Missziótársulat megteremtése volt, amely hihetetlen méretű karitatív munkát végzett – tudtuk meg.

Prohászka Ottokár 1904-ben Pestre került, a Pázmány Péter Tudományegyetem Hittudományi Karának dogmatika-professzora lett. Püspökké egy évvel később nevezték ki, majd szentelték fel. A civil tudományos élet is elismerte azzal, hogy a Magyar Tudományos Akadémia tagjává választották.

68 évesen érte a halál, a róla elnevezett székesfehérvári vasútvidéki emléktemplomban nyugszik. Mózessy Gergely a püspök tragédiájának nevezte, hogy halála után hivatkozási alappá és szimbólummá vált. – Bár életművének tudományos feldolgozása megkezdődött, inkább a politika sajátította ki magának alakját. A baloldali kulturális elit stigmaként ragasztotta nevéhez az antikommunista és antiszemita jelzőket. Előbbi kikopott mára, utóbbi valóságtartalmát pedig igazán komolyan soha nem vizsgálták – tette hozzá.

A Zirci Ciszterci Apátság Látogatóközpontjának gobelintermében megtartott ünnepségen avatóbeszédet Egervölgyi Dezső, áldást Huszár G. Lőrinc plébános atya mondott, szavalatával közreműködött Detre Csongor. A megemlékezés koszorúzással zárult. Az emlékfa mellé lerakott kövön Prohászka Ottokár portréja mellett ez áll: „Magyarország apostola és tanítója”.

Kelemen Gábor

www.zirc.hu

Tiszteljük hőseinket és eszményeiket!

Van-e igazságos forradalom? Van-e igazságos harc? – tette fel a kérdést október 6-ai emlékező beszédében dr. Árpásy Tamás, a Zirci Járási Hivatal vezető-helyettese.

A válasz nem késett sokat: van igazságos forradalom és szabadságharc, erre ragyogó példa 1848-49. Már a reformkornak nevezett, nagyjából a 19. század első reform országgyűlésétől a forradalomig tartó korszak páratlan volt a maga nemében, hiszen sem azelőtt, sem azután nem fordult elő, hogy a társadalom uralkodó rétegének többsége és java saját egyéni és kollektív érdekeivel homlokegyenest ellenkezően, csupán nemes elvek és értékek vállalásával, hazája szeretetétől vezérelve önként lemondott saját előjogairól – mondta a szónok. Az aradi vértanúkkal kapcsolatban – felidézve kivégzésük körülményeit – úgy fogalmazott: „a mai belvárosi fanyalgók számára különösen furcsa és bosszantó lehet, hogy ezeknek a szó valódi értelmében nemes embereknek a jó része úgy vállalta magától értődő természetességgel a magyarság sajátos sorsközösségét, hogy még magyarul is keveset tudott”. Hangsúlyozta, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc – vargabetűi, tévedései és gyarlósága ellenére – igazságos forradalom és igazságos harc volt. „Örök, egyben intő tanulsága, hogy az önfeláldozás, az önzetlenség, a bátorság, a hazaszeretet sohasem viszonylagos és múló szeszély, hanem emberként és magyarként való megmaradásunk alapfeltétele.” Dr. Árpásy Tamás zárszavában arra hívta fel a figyelmet: hőseinket és eszményeiket tisztelnünk kell.

Dr. Árpásy Tamás, a járási hivatal vezető-helyettese emlékező beszédében hangsúlyozta, van igazságos forradalom és harc, ezt példázza 1848-49 emléke (Fotó: Vecsey András – Városi Könyvtár)

A szél újra és újra belekapott a fekete zászlóba a Március 15. téren, mintha nem tudna belenyugodni, hogy október 6-ával a gyász színe mindörökké összeforrott. A történelmi események sorát Palkovics Jánosné, a Zirci Közös Önkormányzati Hivatal titkársági referense idézte fel, aki egyben a műsort is vezette a Zirc Városi Önkormányzat, a Békefi Antal Városi Könyvtár, Művelődési Ház és a Zirci Országzászló Alapítvány által szervezett közös megemlékezésen.

Ulrich Anna Csenge és Detre Csongor, a Zirci Reguly Antal Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola nyolcadik osztályos tanulói szavalatukkal adóztak a hősök emlékének, majd az emlékező szervezetek képviselői elhelyezték koszorúikat a kopjafánál, ahol mécsesek is gyúltak.

Bittmann Károly, a Zirci Országzászló Alapítvány titkára gyertyát gyújt az aradi vértanúk emlékére a tavalyi évben állított kopjafánál (Fotó: Városi Könyvtár)

Már az este szállt a térre, amikor a történelmi egyházak képviselői – Vecsey Katalin református és Szakos Csaba evangélikus lelkész – áldást mondtak a tizenhárom aradi vértanúra.

Kelemen Gábor

www.zirc.hu

Egy kopjafa, amely az életről szól

Felavatták az 1849. október 6-án kivégzett vértanúk emlékművét Zircen

  A Zirci Országzászló Alapítvány széles társadalmi érdeklődés mellett avatta fel és adta át a városnak a tizenhárom aradi vértanú és az első felelős magyar kormány miniszterelnökének emlékére állított emlékművet a Március 15. téren.

Nagyon sokan eljöttek a Városháza előtti térre, hogy ezen a napfényes őszi vasárnapon, egy nappal a Nemzeti Gyásznap előtt ünnepeljenek. Egervölgyi Dezső, az alapítvány kulturális felelőse köszöntőjében ki is fejtette: nagy öröm az alapítványi tagok számára, hogy a tevékenységük ennyi ember lelkét, szellemét megérintette. Az ünnepséget megtisztelte jelenlétével dr. Kovács Zoltán államtitkár, térségünk országgyűlési képviselője is.

Avatóbeszédet dr. Hermann Róbert professzor, hadtörténész mondott az emlékműnél.

Emlékeztetett arra, idén 165 éve, hogy 1849. október 6-án a magyar szabadságharcot lezáró megtorlás legvéresebb napjára sor került. Aradon ezen a napon végezték ki a honvédsereg tizenkét tábornokát és egy ezredesét. Pesten, ugyanezen a napon sortűz végzett gróf Batthyány Lajossal, az első felelős magyar kormány miniszterelnökével, és ugyanitt végezték ki Fekete Imrét is, akinek az volt az összes bűne, hogy feltartóztatott egy császári futárt, és miután elvette tőle a futártáskáját, hogy továbbadja a magyar hatóságoknak, az illetőt továbbengedte. A professzor hozzátette: még az ilyen humanista hozzáállás is halálos büntetéssel járhatott 1849 októberében.

Dr. Hermann Róbert hadtörténész emlékezett vissza a 165 évvel ezelőtti eseményekre

Beszélt arról is, hogy, nem október 6-a volt az első és az egyetlen napja a megtorlásnak. 1849 januárja és 1850 júniusa között több mint 150 személyt végeztek ki, akik a magyar oldalon vállaltak szerepet.

Ezt követően egyenként méltatta a tizenhárom aradi vértanút. Voltak közöttük, akiket kegyelemből golyó általi halálra ítélt Haynau vérbírósága, a kötél általi halál megaláztatásának érzékeltetésére pedig elmondta, akkoriban futóbetyárok, rablók, gyilkosok szokták akasztófán végezni. Valamennyi aradi vértanúra emlékeznünk kell – hangsúlyozta –, miképpen emlékeznünk kell a többi neves és névtelen vértanúra, közhuszárokra, vidéki jegyzőkre, papokra, tanítókra, miniszterelnökre, tábornokokra, tisztekre és törzstisztekre.

A város képviseletében Ottó Péter polgármester vette át az emlékművet az alapítvány vezetőitől, Máj János elnöktől és Bittmann Károly titkártól.

A városvezető ünnepi beszédében a fa és az élet között állított párhuzamot. „Amikor egy gyermek megszületik, a szülei nem kívánnak neki mást, csak azt, hogy teljes, boldog élete legyen, megélje a felnőttkort, a szép öregkort, és úgy tudjon utána búcsút venni az élettől. Amikor egy fát elültetünk, az elültetői nem tudják, hogy mi lesz azzal a fával, az ember hogyan tudja saját céljaira használni. Fűti vele otthonait, épületfát, bútorokat gyárt belőle, használati eszközöket, esetleg szerszámnyelet, útszéli keresztet, bölcsőt, bitót, koporsót, vagy kopjafát.” Nyulasi József fafaragó, az emlékmű kopjafájának készítőjével kapcsolatban egy cikket idézett, amelyben azt írják, hogy kezei között a fa életre kel. „Most már önök is megszemlélhetik ezt a kopjafát, amely önmagáért beszél. Ez a kopjafa az életről szól, azokról a hősökről, akik a hazáért, a szabadságért áldozták életüket. Azok a hősök élnek. Élnek a történelemkönyvekben, élnek a visszaemlékezésekben, élnek ebben a kopjafában, és minden magyar, a hazáját és a szabadságot szerető ember lelkében” – fogalmazott városunk vezetője.

Köszönetet mondott a Zirci Országzászló Alapítványnak és az emlékmű kivitelezésében közreműködőknek, Bittmann Károly építőmesternek, Domonkos Béla szobrászművésznek, a vértanúk nevét őrző emléktábla készítőjének, és Nyulasi Józsefnek, a Népművészet Mesterének.

Ottó Péter polgármester átveszi az emlékművet az alapítvány vezetőitől

A történelmi egyházak képviselői – Huszár G. Lőrinc plébános atya, Vecsey Katalin református lelkész és Szakos Csaba evangélikus lelkész megáldották az emlékművet, amelynél az emlékező szervezetek, intézmények képviselői elhelyezték koszorúikat.

A műsorban közreműködött Detre Csongor, a Szivárvány Kamarakórus és Bittmann-né Katzer Nóra.

Kelemen Gábor sajtóreferens

www.zirc.hu

Keresni és követni kell a békét

2014. július 28-án múlt száz éve, hogy kitört a világszerte több mint 15 millió halálos áldozatot követelő első világháború. A hősi halottakról Zircen is megemlékeztek.

A Zirci Országzászló Alapítvány és a Zirci Egyházközség közös megemlékezést szervezett az áldozatok nevét hirdető Hősök emlékművénél, ahová az esti szentmisét követően a bazilikától érkeztek az emlékezők.

Máj János alapítványi elnök felolvasta a hatvankét zirci áldozat nevét, nagyapja emléke előtt – aki szintén az áldozatok között volt – úgy tisztelgett, hogy a virágok és mécsesek mellé elhelyezte a képét az emlékművön.

A megemlékezésen balról Szakos Csaba evangélikus lelkész, Huszár G. Lőrinc plébános atya és Máj János, aki nagyapjáról is megemlékezett az ünnepségen

Egervölgyi Dezső, az alapítvány kultúrfelelőse elmondta, az esztelen háború szenvedést, nyomort okozott a családok és a nemzet életében. A politikai döntéshozók soha nem voltak részesei az általuk generált eseményeknek, azok résztvevői az egyszerű emberek voltak, akik megélték a szörnyűségeket. A magyar baka csak eszköz volt a háború kirobbantóinak a kezében – tette hozzá. Hangsúlyozta, eltelt ugyan száz esztendő, de az utókornak még mindig van adóssága azokkal szemben, akiket belehajtottak az értelmetlen halálba. „Ők nem áldozatok, hanem hősök, akik életüket áldozták a nemzet jövőjéért” – fogalmazott.

Huszár G. Lőrinc plébános atyától megtudtuk, X. Pius pápa is az első világháború áldozatai közé tartozott, utóda, XV. Benedek pedig több béketervet dolgozott ki, közvetített a háborús felek között, és megfogalmazott egy imát, elrendelve, hogy az egész katolikus egyházban imádkozzák. Szakos Csaba evangélikus lelkész egy zsoltár soraira hívta fel a figyelmet, mely szerint keresni és követni kell a békét. Kiemelte, szükséges emlékezni a háborúkra, mert a történelem tanít, és ismétlődik is. Tolmácsolásában olyan imák hangzottak el, melyeket ütközetek közben mondtak a katonák. Végül egy imát – a Miatyánkot – közösen mondtak el az emlékezők.

Fotó és információk: Müller Anikó

Kelemen Gábor sajtóreferens
www.zirc.hu

[spider_facebook id=”1″]

[spider_facebook id=”1″]

A Zirci Országzászló Alapítvány és az Országos Széchenyi Kör zirci csoportja munkatervében a 2014-es esztendő, mint Zrínyi emlékév szerepel.
Az 1664-es évben három esemény köthető a költő és hadvezér gróf Zrínyi Miklóshoz:
– A tavaszi hadjárat, az eszéki híd felégetése
– Az ellenünkre megkötött gyalázatos vasvári béke
– Zrínyi Miklós tragikus halála
Szervezési nehézségeket leküzdve, március 15-én délután 5 órakor emlékfát ültettünk volna, ha a rossz idő nem akadályozza meg (előző napon, földbe került a csemete). Ezért a ciszterci apátság gobelin termében történt az ünnepség lebonyolítása. A kocsányos tölgy csemete virtuálisan lett elültetve, felavatva, megáldva és koszorúzva.
Az esemény díszvendégei, Kövér László úr, az Országgyűlés Elnöke, Dr. Kovács Zoltán, Veszprém megye kormánymegbízottja, Dr. Hermann István, a Pápai Könyvtár igazgatója és Aczél Péter, Külsővat polgármester.
A vendégeket fogadta Dékány Árpád Sixtus zirci apát úr.
Az ünnepi beszédek után dr. Hermann István bemutatta a könyvtár által kiadott Zrínyi Miklós, Az török áfium ellen való orvosság című zsebkönyv és minikönyv formátumban.
A könyvbemutató után az apát úr áldást mondott a hazára, nemzetre, a jövőnkre. A Himnusszal kezdődő ünnepség a Szózat eléneklésével ért véget.
A jelen sorok írója nagy kegyelemnek érzi a sorstól, hogy az 1991-ben Széchenyi születése 200. évfordulója alkalmából ültetett kocsányos tölgyet, és most 2014-ben – nem messze a Széchenyi fától – a Zrínyi Miklós emlékére ültetett – szintén – kocsányos tölgyet is felavathatta.
Széchenyi a legnagyobb magyar, de 200 évvel korábban is volt egy nagy magyar gróf Zrínyi Miklós személyében, aki hasonlóan végezte a sors által reá ruházott feladatokat, mint Széchenyi. Ha beleolvasunk munkáikba, elcsodálkozhatunk, hogy milyen erős a nemzetszeretetből eredő közös szellemiség, mely képes évszázadokat áthidalni és évszázadokig példaként hatni.

Egervölgyi Dezső

Koszorúzás testben, lélekben

 Zrínyi-emlékünnepséget rendezett a Zirci Országzászló Alapítvány

 Halálának 350. évfordulóján gróf Zrínyi Miklós költőre és hadvezérre emlékeztünk. Az ünnepség díszvendége Kövér László, az Országgyűlés elnöke volt. 

A megemlékezés az eredeti tervek szerint az arborétumban vette volna kezdetét, de a szeles, esős időjárás miatt csak a fát ültették el a szervezők, annak megszentelésére a Zirci Ciszterci Apátság gobelintermében került sor, miképpen a koszorúkat is csak „lélekben” helyezték el az emlékezők. Dékány Árpád Sixtus ciszterci főapát nyitotta meg az ünnepséget. „Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy a magyar országgyűlés elnöke nemzeti ünnepünkön látogathat el városunkba, apátságunkba, és emlékezhet meg velünk együtt egy olyan történelmi személyiségről, akinek helytállása, bátorsága mindannyiunk számára erőt ad” – mondta az apát.

A szervező Zirci Országzászló Alapítvány részéről Egervölgyi Dezső szólt az egybegyűltekhez, méltatta Zrínyi Miklóst, ismertette életútjának főbb állomásait. 1620. május 1-jén született, mindössze hat éves volt, amikor öccsével árvaságra jutott. Pázmány Péter esztergomi érsek gyámságára bízták őket. 1628-tól 1635-ig a grazi és a nagyszombati jezsuita kollégiumban tanult. Az 1639 és 1641 közötti évekre datálódnak ifjúkori csatározásai a törökkel. 1663-ban megírta nemzetmozgósító munkáját „Az török áfium ellen való orvosság” címmel. Legnagyobb hadi sikerei, így az eszéki híd felégetése, a téli hadjárat életének utolsó évében születtek. 1664. november 18-án egy vadkan által megsebezve, tragikus körülmények között hunyt el.

A történelmi egyházak képviselői, Huszár G. Lőrinc plébános, Vecsey Katalin református tiszteletes és Szakos Csaba evangélikus lelkész áldást mondtak az angolkertben elültetett fára, majd Detre Csongor, a Zirci Reguly Antal Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola hatodik osztályos tanulója elszavalta Juhász Gyula „Csáktornya” című versét.

Az ünnepségen csak „virtuálisan” tudták elhelyezni koszorúikat az emlékezők, de két nappal később az időjárás lehetővé tette a tényleges koszorúzást a fánál és emlékkőnél

 – Történelmének egyik legnehezebb időszakát élte nemzetünk a tizenhetedik században. Két világbirodalom ütközőpontján, egy három részre szakadt, békeidőben is folyamatos háborúskodással pusztuló országban kellett megtalálni a megmaradás, a túlélés lehetőségét. Gróf Zrínyi Miklós, a költő és hadvezér, és mindazok, akik őt tekintették igazodási pontnak, nem voltak hajlandók elfogadni ezt a sorsot – hangsúlyozta ünnepi beszédében Kövér László, a magyar országgyűlés elnöke. Zrínyit messzetekintő politikusnak nevezte, aki meglátta a reményt ebben a helyzetben is. Hadvezérként is értette a szakmáját, az eszéki híd felégetése világosan megmutatta, hogy az oszmán birodalom nagyon is sebezhető. A téli hadjárattal és a szentgotthárdi csatával szerzett érdemeit feláldozták a nemzetközi nagypolitika oltárán, de amit elért, az halála után is gyümölcsözött – mondta a szónok. Példája tanulságként szolgálhat, hogy nincs olyan helyzet, melyből a rá jellemző bölcs előrelátással, a lehetőségeket jól kihasználva ne lehetne kitörni – tette hozzá.

Kövér László beszéde az apátság gobelintermében. Mellette dr. Hermann István pápai könyvtárigazgató és Dékány Árpád Sixtus zirci apát

 – A tizenhetedik század legnagyobb haditudósát és a császári állandó hadsereg első magyar tábornokát mind a magyar rendek, mind a bécsi udvar elismerte egy ideig. Zala és Somogy vármegyék örökös főispánja, nagybirtokos főnemes, aki elsősorban politikus és hadvezér volt, irodalmi munkásságát is ennek a szolgálatába állította. Az oszmán elleni harcot összefogással, nemzeti hadsereg szervezésével kívánta elérni, 1663-64-ben nagy hadi sikereket aratott, a bécsi udvar azonban veszni hagyta sikereit – szólt Zrínyiről dr. Kovács Zoltán kormánymegbízott.

„Zircen van egy csapat, néhány lelkes ember, aki kovásza tud lenni a közösségnek, és nem feledik, hogy az idei esztendő gróf Zrínyi Miklós, a költő és hadvezér éve is” – méltatta a Zirci Országzászló Alapítványt dr. Hermann István, a pápai Jókai Mór Városi Könyvtár igazgatója. Zrínyivel kapcsolatban elmondta: horvát eredetű főúri családból származott, nyolc nyelven írt és olvasott. Példaképének a vele azonos nevű dédapját, a szigetvári hőst tekintette. Az intézményük által kiadott könyvről úgy szólt: nem könnyű olvasmány, de aki alaposan végigolvassa, és a lábjegyzetekben a latin szövegek magyar fordítását megkeresi, megerősödhet nemzettudatban.

„Pápa a mai napon egy kicsit Zircre költözött” – mondta Ottó Péter polgármester, utalva az ünnepi szónokok kötődésére. Kiemelte a két település között az évszázadok során kialakult, napjainkban is erős kapcsolatot, és örömét fejezte ki, hogy közösen emlékezhettek meg a jeles történelmi személyiségről. A bemutatott könyvvel kapcsolatban megjegyezte: 1790-ben Marosvásárhelyen „Ne bántsd a magyart!” címmel jelent meg. A megemlékezésre március 15-én került sor, ezért érdekességként hozzátette: az 1848–49-es polgári forradalom és szabadságharc felelős kormánya ezt a jelmondatot öntette a honvédség ágyúiba.

Az ünnepség végén a ciszterci rend főapátja mondott áldást a hazára és a nemzetre.

Kelemen Gábor sajtóreferens
www.zirc.hu

[spider_facebook id=”1″]

Hittel védekezni az embertelenség ellen

A kommunista diktatúrák áldozataira emlékeztek a Városházán.

Az ünnepség díszvendége dr. Czike Imre János ciszterci atya volt, aki a kommunizmus áldozatainak magyarországi emléknapján, február 25-én megkapta a „Hit Pajzsa” kitüntetést. A díjat azoknak az élő egyházi személyeknek ítélik oda, akik a kommunista diktatúra alatt is hűségesek maradtak hitükhöz és magyarságukhoz.

Dr. Czike Imre János ciszterci atya (balról) a kommunista diktatúrában is hű maradt hitéhez és magyarságához. Huszár G. Lőrinc plébános atya kérdezte az életútjáról

Megtudtuk, hogy Czike atya 1949-ben érkezett Zircre, majd a rend egy évvel későbbi feloszlatását követően volt segédmunkás, gépkocsivezető, bírósági fogalmazó. Kihallgatták az ávósok, de börtönbüntetést nem kapott. Az „enyhülés” idején sikerült bekerülnie egyetemre, az ’56-os forradalmat utolsó éves egyetemistaként élte meg. 1950-ben lett novícius, de csak tizenhat évvel később szentelték pappá Esztergomban. Jogász szakképzettséget szerzett, 1966-tól negyvenhárom éven keresztül dolgozott az egyházi bíróságon jegyzőként, bíróként, bírósági elnökhelyettesként. 2011 októberében jött Zircre nyugalmazásba.

Ottó Péter polgármester arról beszélt, hogy az emléknapon nem a bűnösökről és a bűntetteikről kell beszélnünk, hanem az áldozatokról és arról az emberségről, tudásról és példamutatásról, amely a részükről megmutatkozott. Ez a példa a mai életünkben is fontos lehet – mondta a városvezető.

Dr. Kovács Zoltán kormánymegbízott elmondta, a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapjával az volt az elsődleges cél, hogy megismertessék a diákságot az embertelen korszakkal, hiszen sokáig nem lehetett erről beszélni az iskolákban. Úgy látja, az igazság közvetítéséhez hiteles személyekre van szükség, akik a saját életútjukkal bizonyítják a rendszer embertelenségét, és azt is, hogyan lehetett mégis embernek maradni a vészterhes időszakban.

Természetesen mind városunk vezetője, mind a kormány megbízottja méltatta Czike Imre János életpályáját.

Az ünnepséget szervező Zirci Országzászló Alapítvány nevében Egervölgyi Dezső emlékezett meg a GULÁG-ra elhurcolt, a Hortobágyra kitelepített, a haláltáborokba internált, a szülőföldjükről elüldözött német nemzetiségi és magyar honfitársainkról.

Végül Vecsey Katalin református tiszteletes, Szakos Csaba evangélikus lelkész és Huszár G. Lőrinc ciszterci plébános mondott áldást az áldozatok emlékére és a nemzetre.

A közönség mindezt felállva hallgatta, majd a közös imádságot követően a Szózatot is együtt énekelték.

Kelemen Gábor sajtóreferens
www.zirc.hu

[spider_facebook id=”1″]