2014. február 28. Megemlékezés a kommunizmus áldozataira

Hittel védekezni az embertelenség ellen

A kommunista diktatúrák áldozataira emlékeztek a Városházán.

Az ünnepség díszvendége dr. Czike Imre János ciszterci atya volt, aki a kommunizmus áldozatainak magyarországi emléknapján, február 25-én megkapta a „Hit Pajzsa” kitüntetést. A díjat azoknak az élő egyházi személyeknek ítélik oda, akik a kommunista diktatúra alatt is hűségesek maradtak hitükhöz és magyarságukhoz.

czike

Dr. Czike Imre János ciszterci atya (balról) a kommunista diktatúrában is hű maradt hitéhez és magyarságához. Huszár G. Lőrinc plébános atya kérdezte az életútjáról

Megtudtuk, hogy Czike atya 1949-ben érkezett Zircre, majd a rend egy évvel későbbi feloszlatását követően volt segédmunkás, gépkocsivezető, bírósági fogalmazó. Kihallgatták az ávósok, de börtönbüntetést nem kapott. Az „enyhülés” idején sikerült bekerülnie egyetemre, az ’56-os forradalmat utolsó éves egyetemistaként élte meg. 1950-ben lett novícius, de csak tizenhat évvel később szentelték pappá Esztergomban. Jogász szakképzettséget szerzett, 1966-tól negyvenhárom éven keresztül dolgozott az egyházi bíróságon jegyzőként, bíróként, bírósági elnökhelyettesként. 2011 októberében jött Zircre nyugalmazásba.

Ottó Péter polgármester arról beszélt, hogy az emléknapon nem a bűnösökről és a bűntetteikről kell beszélnünk, hanem az áldozatokról és arról az emberségről, tudásról és példamutatásról, amely a részükről megmutatkozott. Ez a példa a mai életünkben is fontos lehet – mondta a városvezető.

Dr. Kovács Zoltán kormánymegbízott elmondta, a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapjával az volt az elsődleges cél, hogy megismertessék a diákságot az embertelen korszakkal, hiszen sokáig nem lehetett erről beszélni az iskolákban. Úgy látja, az igazság közvetítéséhez hiteles személyekre van szükség, akik a saját életútjukkal bizonyítják a rendszer embertelenségét, és azt is, hogyan lehetett mégis embernek maradni a vészterhes időszakban.

Természetesen mind városunk vezetője, mind a kormány megbízottja méltatta Czike Imre János életpályáját.

Az ünnepséget szervező Zirci Országzászló Alapítvány nevében Egervölgyi Dezső emlékezett meg a GULÁG-ra elhurcolt, a Hortobágyra kitelepített, a haláltáborokba internált, a szülőföldjükről elüldözött német nemzetiségi és magyar honfitársainkról.

Végül Vecsey Katalin református tiszteletes, Szakos Csaba evangélikus lelkész és Huszár G. Lőrinc ciszterci plébános mondott áldást az áldozatok emlékére és a nemzetre.

A közönség mindezt felállva hallgatta, majd a közös imádságot követően a Szózatot is együtt énekelték.

Kelemen Gábor sajtóreferens
www.zirc.hu

[spider_facebook id=”1″]